Az Eötvös Loránd Tudományegyetem adott otthont az ESA CHEOPS Science Team 2026 őszi találkozójának, amelyen mintegy 140 neves csillagász szakember vett részt. A 11 ország részvételével megvalósuló űrtávcső misszió szép példája annak, mire képes Európa, amikor a nemzetek összefognak a tudományos felfedezés érdekében.
A CHEOPS (CHaracterising ExOPlanet Satellite) az Európai Űrügynökség (ESA) és Svájc együttműködésében, 11 ország konzorciális részvételével megvalósult űrtávcső, amely jelenleg is aktív tudományos küldetést teljesít. A misszió irányítását a 120 tagból álló CHEOPS Science Team, és a 23 tagból álló CHEOPS Board végzi, találkozójukra 2026 őszén az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium szervezésében, az ELTE ÁJK dísztermében, az Aula Magnában került sor. A rendezvény házigazdája Szabó M. Gyula, a Gothard Obszervatórium igazgatója volt, aki csoportjával maga is aktívan részt vesz a misszióban.
A rendezvényen a CHEOPS misszió jelentőségét és eredményeit a küldetés vezetői és a Science Team képviselői mutatták be. Bruno Merín (ESA CHEOPS Project Scientist) szerint a CHEOPS új szintre emelte az exobolygók kutatását: a korábban felfedezett bolygók puszta létezésén túl immár azok fizikai tulajdonságait, méretét, sűrűségét és szerkezetét is nagy pontossággal vizsgálhatjuk. A CHEOPS így a távoli csillagok apró fényváltozásaiból egyre részletesebb képet képes rajzolni a más csillagok körül keringő, valódi világokról. Merin kiemelte, a misszió egyben jól példázza az európai tudományos együttműködés erejét: tizenegy európai ország kutatóinak, mérnökeinek és ipari szereplőinek közös munkája tette lehetővé a küldetést.
Misszió az exobolygó-rendszerek vizsgálatára:
A CHEOPS elsősorban nem az új bolygórendszerek tömeges felfedezésére, hanem a már ismert exobolygó-rendszerek rendkívül nagy pontosságú vizsgálatára szolgál: a csillaguk előtt átvonuló bolygók által okozott parányi fényváltozások mérésével pontosan meghatározható a bolygók mérete, és a tömegmérésekkel együtt sűrűségük, így pedig a hozzávetőlegesen a belső szerkezetük is, például, hogy az adott bolygó valószínűleg kőzetekben gazdag, jelentős mennyiségű vizet tartalmaz, vagy inkább gázok uralják. Más szóval: a CHEOPS segítségével a távoli fénypontokat valódi, fizikai világokká alakíthatjuk, amelyeket már elkezdhetünk megérteni.
A CHEOPS-nak különleges jelentősége van ugyanakkor olyan, a csillaguktól távolabb keringő bolygók tényleges azonosításában is, amelyekről a felfedező missziók adatai önmagukban csak korlátozott információt szolgáltatnak. A misszió emellett új bolygórendszereket tár fel, hozzájárul a bolygólégkörökről alkotott ismereteink bővítéséhez, és segít az olyan izgalmas célpontok azonosításában, amelyeket a jövő megfigyelőeszközei – köztük az ESA Ariel küldetése és a James Webb-űrtávcső – is vizsgálhatnak. Ezek a megfigyelések hozzájárulnak ahhoz, hogy a galaxisunkban található bolygók születéséről és fejlődéséről még több ismerettel rendelkezzünk.
Andrea Fortier, a CHEOPS missziómenedzsere a küldetés technikai teljesítményét egy különösen szemléletes budapesti hasonlattal érzékeltette. Ha a teljesen kivilágított Budapestet figyelnénk az űrből, a CHEOPS már azt az apró fényváltozást is képes lenne érzékelni, amelyet mindössze négy utcai lámpa lekapcsolása okozna. Ez jól érzékelteti azt a rendkívüli fotometriai pontosságot, amelyre az exobolygók vizsgálatához szükség van.
A küldetést 2019 decemberében az ESA első Small-Class, azaz kis kategóriájú tudományos küldetéseként indították útjára. Azóta folyamatosan kiváló minőségű tudományos adatokat szolgáltat, és a saját Naprendszerünkön túli bolygórendszerek megértésére irányuló nemzetközi kutatás egyik meghatározó elemévé vált. Ahelyett, hogy az égbolt hatalmas területein új bolygókat keresne, a CHEOPS olyan csillagok megfigyelésére összpontosít, amelyekről már tudjuk, hogy bolygók keringenek körülöttük.
Christopher Broeg (CHEOPS Principal Investigator) kiemelte, hogy a küldetés egyik legfontosabb tanulsága éppen az: egy kis méretű, jól meghatározott célú űrmisszió is rendkívül nagy tudományos hatást érhet el. Ez pedig komoly lehetőség a kisebb európai országok számára is. A CHEOPS eredetileg rövid idő alatt és viszonylag kis költségvetéssel megvalósítható, úgynevezett S-osztályú küldetésként indult, mára azonban Európa egyik rendkívül termékeny exobolygó-kutató űrobszervatóriumává vált. A missziót az ESA már 2029-ig meghosszabbította, és a CHEOPS egyre szorosabban kapcsolódik olyan következő generációs űrtávcsövek munkájához, mint a James Webb-űrtávcső, a PLATO és az Ariel.
Magyarország az ESA-missziókban:
A résztvevők kiemelték, a modern űrkutatás már nem egyetlen nemzet teljesítménye. Európa-szerte egyetemek, kutatóintézetek, ipari szereplők és űrügynökségek együttműködésének eredménye.
Magyarország a CHEOPS tudományos konzorciumának tagjaként az űrtávcső tudományos infrastruktúrájának működtetésében vesz részt, az adatokhoz való azonnali hozzáféréssel. A részvétel nem csupán tudományos együttműködés, hanem olyan kiemelkedő hazai űrkutatási kompetencia és tapasztalat, amely erősíti Magyarország nemzetközi szerepét a korszerű űr- és csillagászati kutatásokban, és alapot teremt további ESA-missziókban való részvételhez. A magyar intézmények – köztük a Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és a HUN-REN CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet – hosszú távú részvétele, valamint olyan ipari partnerek közreműködése, mint az Admatis vagy a C3S, jól tükrözi Magyarország fontos szerepét az űrkutatás területén.
A tudományos program bemutatásában Monika Lendl (CHEOPS Mission Scientist) is kiemelte a magyar kutatók szerepét. Rámutatott, hogy a magyar szakemberek nemcsak résztvevői a küldetés tudományos munkájának, hanem saját vezetésű megfigyelési programokban is meghatározó szerepet töltenek be. Ezek között szerepelnek a fiatal, kialakuló csillagok körül formálódó bolygórendszerek vizsgálatai, valamint a bolygók körül keringő holdak, az úgynevezett exoholdak keresése is. Monika Lendl a projekt egy másik fontos küldetésére is rávilágított, mégpedig arra, hogy a CHEOPS misszióban a kutatók mintegy 40%-a junior. Ők azok a fiatalok, akiket a CHEOPS keretében képeznek, és akik reményeik szerint pályájuk későbbi szakaszában az asztrofizika vezető kutatói lesznek. A csatlakozás lehetősége pedig mindenki számára nyitott, a konferencia keretében éppen ezért egy Open Talk előadásra is sor került arról, hogy az érdeklődő hallgatók, fiatal, illetve senior kutatók hogyan csatlakozhatnak az ESA programjaihoz.
David Ehrenreich, a CHEOPS Science Team elnöke a magyar kutatók előtt álló további lehetőségekről is beszélt. Kiemelte az űrtávcsöves küldetésekben való részvétel jelentőségét, és annak lehetőségét, hogy a CHEOPS révén kialakult nemzetközi kapcsolatok a jövőben új tudományos együttműködésekkel bővüljenek.
A felszólalók sorát Kiss László, a CHEOPS Board magyar tagja, a HUN-REN CSFK főigazgatója zárta, aki bemutatta, hogy a CHEOPS hatása messze túlmutat az egyes tudományos eredményeken: a küldetés jelentősen bővítette Magyarországon az űreszközökkel végzett csillagászati kutatások személyi és tudományos hátterét, miközben az űreszközök fejlesztésében és gyártásában részt vevő hazai vállalatokat is bekapcsolta a nemzetközi együttműködésekbe. Így a CHEOPS a tudomány és az ipar kapcsolatának erősítéséhez is hozzájárult.
A résztvevők kiemelték, hogy a csillagászat legizgalmasabb felfedezései közül azonban sok még előttünk áll. A tudósok következő generációja, amelyből sokan talán pont az ELTE jelenlegi hallgatói, olyan küldetésekből származó adatokat fog felhasználni, mint a CHEOPS, hogy alapvető kérdésekre keressen választ a bolygórendszerekkel kapcsolatban, és talán egy napon arra is, hogy milyen feltételek szükségesek az élet kialakulásához az Univerzum más részein.