A felszínalatti vizek jövőjéről, a vízhiányról, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásról és a fenntartható vízgazdálkodás lehetőségeiről tanácskozott szeptember 14–18. között Budapesten a Hidrogeológusok Nemzetközi Szövetségének (International Association of Hydrogeologists, IAH) 53. világkongresszusa, amire mintegy 856 szakember érkezett több mint 70 országból Budapestre.
A világkongresszus megnyitóján Orbán Anita külügyminiszter, Darázs Lénárd, az ELTE rektora, Pósfai Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Horváth Balázs helyettes államtitkár, valamint Mádlné Szőnyi Judit, az ELTE rektorhelyettese és az IAH 2026 Tudományos Bizottságának elnöke, illetve Szőcs Teodóra, az IAH elnöke is felszólalt. Abou Amani, az UNESCO Víztudományi Osztályának igazgatója videóüzenetben köszöntötte a kongresszus résztvevőit. A kongresszus főszervezője Erőss Anita, az ELTE kutatója volt.
A felszínalatti víz a felszínről nézve láthatatlan, jelentősége azonban egyre kevésbé az. Az aszályos időszakok, a vízhiány, a változó csapadékviszonyok és a növekvő vízigény világszerte ráirányítják a figyelmet azokra a felszínalatti vízkészletekre, amelyek az ivóvízellátás, a mezőgazdaság, az ökoszisztémák és az energiatermelés szempontjából is meghatározók.

Ezek a kérdések álltak a középpontjában az IAH 53. világkongresszusának, amelynek fő témája „Groundwater – A Key Multi-Resource”, vagyis a felszínalatti víz mint kulcsfontosságú, sokoldalú erőforrás. A világ egyik legjelentősebb hidrogeológiai szakmai rendezvénye fél évszázad után tért vissza Magyarországra. A kongresszuson kutatók, mérnökök, vízügyi szakemberek, döntéshozók, ipari szereplők és nemzetközi szervezetek képviselői találkoztak.
„A felszínalatti víz talán soha nem volt még ilyen fontos, mint napjainkban. A hidrogeológia ismertségének növelése ezért fontosabb, mint valaha. A felszínalatti víz láthatatlan, és túl gyakran marad láthatatlan a szakmai közösségen kívül is” – mondta Erőss Anita, a kongresszus főszervezője. Hangsúlyozta, hogy a hidrogeológusok feladata nemcsak a tudományos ismeretek bővítése, hanem azok olyan közvetítése is, amely informálja, bevonja és inspirálja a társadalmat.
A tudomány és a döntéshozatal találkozási pontja
A megnyitón Orbán Anita külügyminiszter a felszínalatti vizek stratégiai jelentőségéről beszélt. „A felszínalatti vizek különösen fontosak Magyarország számára, hiszen az ivóvíz célú vízkivételek közel 95 százaléka felszínalatti vízkészletekből származik” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a felszínalatti vízkészletek védelme egyre fontosabb a szárazság, a lakossági, mezőgazdasági és ipari vízigény, valamint a szennyezés kockázatai miatt, és kiemelte a hidrogeológusok szakértelmének nélkülözhetetlen szerepét a vízbiztonság megteremtésében.
„A tudományos közösségnek is jelentős szerepe van: felhívja a döntéshozók figyelmét a problémákra, hozzájárul az adatalapú döntéshozatalhoz, úttörő szerepet vállal az innovatív megoldások kidolgozásában, és világszerte megosztja tudását és tapasztalatait” – mondta.
Pósfai Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a víz elérhetősége, minősége és egyenlőtlen eloszlása ma már meghatározó tudományos és társadalmi kihívás. Felidézte, hogy az 1980-as években egyik professzora azt mondta: a jövő geológusainak legfontosabb feladata a víz megtalálása lesz. Akkor ez még nem tűnt különösebben valószerűnek, hiszen Magyarországot vízben gazdag országnak tartották, az idei aszályos nyár után azonban a jóslat már egészen más fényben látszik. A kongresszus kapcsán a tudomány, az oktatás, a szakpolitika és a gyakorlati vízgazdálkodás közötti egyre fontosabb kapcsolatokat is hangsúlyozta.
Horváth Balázs, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vízügyért felelős helyettes államtitkára a felszínalatti vizek jelentőségéről és a hazai vízmegtartás kihívásairól beszélt. A felszínalatti vizeket „az egyik legértékesebb és egyben legkevésbé látható természeti erőforrásunkként” jellemezte, és hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik a vízkészletekre. Mint mondta, Magyarország új vízmegtartási koncepciót és akciótervet dolgoz ki, amely a természetalapú megoldásokra és a víz tájban tartására helyezi a hangsúlyt. „A víznek a lehető leghosszabb ideig a tájban kell maradnia, és hatékonyabban kell használnunk” – fogalmazott.

Darázs Lénárd, az ELTE rektora a fenntarthatóság és a víz kérdésének növekvő jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a vízzel kapcsolatos problémák pontos megértésének és a felelős megoldások meghatározásának tudományos alapokon kell nyugodnia. A vízkérdések sokoldalú megközelítésének fontosságát is kiemelte.
A kongresszuson több mint harminc szekcióban és számos plenáris előadás keretében vitatták meg a résztvevők a felszínalatti vizekhez kapcsolódó aktuális kutatási eredményeket és gyakorlati tapasztalatokat. A témák között szerepelt a klímaváltozás és a vízkészletek kapcsolata, a szárazodás, a felszínalatti vizek utánpótlása és monitoringja, a felszíni és felszínalatti vizek együttes kezelése, a szennyezések vizsgálata, a geotermikus energia, valamint az új digitális és mesterségesintelligencia-alapú módszerek alkalmazása.
Magyar hidrogeológiai hagyomány, nemzetközi együttműködés
A budapesti kongresszus egyben a magyar hidrogeológia nemzetközi elismertségének is fontos eseménye volt. Az IAH világkongresszusa legutóbb 1976-ban járt Magyarországon, így a rendezvény ötven év után tért vissza az országba.
Szőcs Teodóra, a Hidrogeológusok Nemzetközi Szövetségének (IAH) elnöke kiemelte, hogy a budapesti kongresszus különleges alkalom az IAH történetében: a magyar nemzeti tagozat 2006-os megalakulása óta régi cél volt egy világkongresszus megszervezése Magyarországon. A felszínalatti víz víz-, élelmiszer- és energiabiztonságban betöltött szerepére is felhívta a figyelmet, és beszélt az IAH 2026-os ENSZ Víz Világkonferenciához kapcsolódó kezdeményezéseiről is.
Mádlné Szőnyi Judit, az ELTE rektorhelyettese és az IAH 2026 Tudományos Bizottságának elnöke a megnyitón megemlékezett egykori mentoráról, a 2026 nyarán Edmontonban elhunyt világhírű hidrogeológusról, Tóth Józsefről. Mint mondta, a 20. század egyik meghatározó hidrogeológusaként számontartott kutató a felszínalatti vízáramlási rendszerekről kidolgozott elméletével alapjaiban formálta át a felszínalatti vizekről alkotott tudományos gondolkodást. Tóth József több mint három évtizeden át támogatta a magyar hidrogeológiát, hozzájárult a hazai hidrogeológiai iskola megerősödéséhez, és fontos szerepet játszott a magyar hidrogeológusok nemzetközi szakmai közösséghez való kapcsolódásában. Mádlné Szőnyi Judit kiemelte: öröksége tovább él a kutatás, az oktatás és a vízgazdálkodás területén is. A megemlékezés keretében a közönség meghallgatta Tóth József professzor 2025-ben rögzített, az idei konferencia résztvevőinek szánt videóüzenetét.
A konferencia szervezésében, a tudományos bizottságban és a lebonyolításban kiemelt szerepet vállaltak az ELTE TTK FFI Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra kutatói és hallgatói. A konferencia kurzusainak és az elnökségi ülésnek az ELTE TTK adott otthont. A munkatársak és diákok számos előadás és poszter formájában mutatták be kutatási eredményeiket.
A konferencia az IAH szakmai közösségének találkozóhelye mellett a nemzetközi együttműködések erősítésére is lehetőséget ad. A felszínalatti vizek ugyanis országhatárokon átnyúló rendszerek részei, kezelésükhöz ezért nemzetközi tudományos együttműködésre és tudásmegosztásra van szükség.
Az IAH 2026 világkongresszus egyik kiemelt eredménye a Budapesti Nyilatkozat a Felszínalatti Vizekről, amely a felszínalatti vizek globális vízpolitikában betöltött szerepére hívja fel a figyelmet.
A kezdeményezés különösen aktuális a decemberi, Abu-Dzabiban megrendezendő ENSZ Vízügyi Konferencia előtt.
"Büszkék vagyunk arra, hogy Budapest nemcsak az IAH 53. világkongresszusának házigazdájaként, hanem e fontos üzenet névadó városaként is kapcsolódhat a nemzetközi vízügyi szakpolitikához" - fogalmazott Erőss Anita, a kongresszus főszervezője.
A világkongresszus megvalósulását számos szponzor és támogató segítette, köztük az ELTE Kiválósági Alapja és az NKFIH Mecenatúra pályázata. A MEC_SZ 157097 számú projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a MEC_SZ_26 pályázati program finanszírozásában valósul meg.
Kolodko-miniszobor és az „olimpiai fáklya”
A világ legjelentősebb, felszínalatti vizekkel foglalkozó szakmai rendezvényének magyarországi megrendezéséhez kapcsolódóan az IAH Magyar Nemzeti Tagozata és a Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra Alapítvány egy maradandó emléket szeretett volna létrehozni. Ennek keretében egy új, a nagyközönség számára is szerethető Zsigmondy-emlék létrehozását kezdeményezték. Az ötlet megvalósításával a híres gerillaszobrászt, Kolodko Mihályt bízták meg, aki Budapest-szerte megtalálható miniszobrairól ismert. Az eredmény egy Zsigmondy Vilmost ábrázoló Kolodko-miniszobor, amely egyszerre állít emléket a magyar hidrogeológia egyik úttörőjének, és Budapest rendkívüli felszínalatti vízkincsének, melynek feltárásában Zsigmondy kulcsszerepet játszott. A szobor mellett található QR-kód segítségével a szobor egyben tudományközvetítő szerepet is kap, hiszen az érdeklődők a szobor keletkezéséről, Zsigmondyról és a kevéssé ismert felszínalatti vizek világáról is olvashatnak. A budapesti konferencia alkalmából azonban a nagyközönség számára elérhető Kolodko-miniszobor mellett készült egy másik, a szakmának szánt verzió is, egy vándorszobor, amely ezentúl a magyar hidrogeológus közösséget kíséri majd a szakmai találkozókra.
További érdekesség, hogy a hidrogeológiai világkongresszusoknak van egy ún. „olimpiai fáklyája”, egy vizespalack, amelybe minden rendező ország önt egy vízmintát a kongresszus alkalmával. A budapesti kongresszus ezt a vízmintát a Hősök terén található, Zsigmondy Vilmos által fúrt kútból vette.